Pályaorientációs nap – 6. osztály

Osztályunk 2024. szeptember 20-án pályaorientációs nap alkalmából Budapestre látogatott az MTVA székházba. Ahol be tudtunk tekinteni a kulisszák mögé és többet megtudtunk arról, hogy hogyan készül egy műsor az ötlettől a megvalósításig. Itt a közmédia munkatársai 7 televíziós- és 7 rádiós csatornára készítenek műsorokat.

A közel 2 órás interaktív túránk során megismerkedhettünk a televíziózás technikatörténeti fejlődésével, találkozhattunk régi kedves ismerősökkel, többek közt Süsüvel, Mekk Elekkel és a TV Macival, valamint néhány híres TV sorozat szereplőinek eredeti jelmezét is megtekinthettük. Sőt azon stúdiók egyikét is megnéztük, amelyben az adások készülnek.

A túra legnépszerűbb attrakciója a látogatóknak berendezett stúdió, ahol a gyerekek voltak a főszereplők! Kreativitásukat szabadjára engedve kipróbálhatták magukat műsorvezetőként, híradósként, riportot készíthettek egymással, megismerkedhettek a műsorkészítés fortélyaival a kamerák előtt és mögött egyaránt, valamint kipróbálhatták magukat szinkronszínészként is, egy kisfilm szinkronját készítették el.

Itt egyszerre volt jelen a kultúra- és technikatörténet; a múlt a jelen és a jövő. Remekül éreztük magunkat!

0 válaszok

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük